pénzpiaci alap

Megáll az ész: csak négy alappal tudtál eddig 10% felett keresni idén

Megáll az ész: csak négy alappal tudtál eddig 10% felett keresni idén

Hozamszerzési lázban égnek a befektetési alapok kezelői, legalábbis bízunk benne, mert az idei eddigi teljesítményt a szereplők többsége nem teszi ki az ablakba. A legjobban teljesítő lakossági alapok közül mindössze négy tudott október végégig 10%-ot meghaladó hozamot felmutatni, ezek kivétel nélkül részvény- és ingatlanalapok.

Valami nagyon nincs rendben a magyar befektetési alapoknál

Valami nagyon nincs rendben a magyar befektetési alapoknál

6300 milliárd forint fölé nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, mégsem mondhatjuk jó szívvel, hogy minden rendben: érdemi értékesítést idén eddig egyedül az ingatlanalapok tudnak felmutatni, vagy azok a zártkörű alapok, amelyekben ingatlan van, miközben a kötvényalapok és az abszolút hozamú alapok szenvednek, a piaci félelmek pedig ismét a pénzpiaci alapok malmára hajtják a vizet.

Pár ilyen hónap, és feltámadhatnak a magyar bankbetétek nagy riválisai

Lassult a pénzpiaci alapok vagyonkiáramlása, ebben nagy szerepe lehet a hozamgörbe rövid végén is látható hozamemelkedésnek. Ettől még a hozamkörnyezet továbbra is alacsony, így a pénzpiaci alapok kétharmada nem is tudott pozitív teljesítményt felmutatni az első félévben. Amelyiknek viszont sikerült, többet hozott, mint az éven belüli bankbetétek, igaz, ehhez többnyire az kellett, hogy forinttól eltérő devizában fektessen be. Ha folytatódik a hozamok emelkedése, a pénzpiaci alapok évek óta tartó nyűglődése is véget érhet.

Nagy trónfosztás közeledik a magyar befektetési alapoknál

Nagy trónfosztás közeledik a magyar befektetési alapoknál

Idén a piaci volatilitás látványos felerősödése ellenére is nő a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, február végén már több mint 6230 milliárd forint volt az alapokban. A kötvényalapok kezelt vagyona viszont hónapról hónapra csökken, az ingatlanalapok jó értékesítési számai pedig a felé mutatnak, hogy hamarosan újabb trónfosztást látunk a piacon, az ingatlanalapok válhatnak a legnagyobb vagyont kezelő kategóriává itthon.

Berobbantak a hazai befektetések, de tényleg a magyar emberek veszik őket?

Berobbantak a hazai befektetések, de tényleg a magyar emberek veszik őket?

Tavaly eddig sosem látott szintre, 6000 milliárd forint fölé nőtt a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon, miközben a kötvényalapok mellett az ingatlan, abszolút hozamú és vegyes alapok is beléptek az ezermilliárd forintos körbe. De vajon a lakossági vagy sokkal inkább az intézményi befektetők keresletének köszönhető a befektetési alapok felfutása? Kik veszik igazából az ingatlanalapokat és kik "tehetnek" arról, hogy a pénzpiaci alapok mélyrepülése még mindig tart? Alábbi cikkünkben ezeknek a kérdéseknek jártunk utána.

Karácsonyi meglepetés a bankbetétek riválisainál

2016 januárjában történt utoljára olyan, mint ami tavaly decemberben: a pénzpiaci alapok nettó értékesítése pluszban zárt. Az év utolsó hónapjában a vegyes alapok gyűjtötték a legtöbb pénzt, de az egész évre nézve az ingatlanalapok lettek a nagy kedvencek.

Sosem látott rekordokat állítottak fel a magyar befektetések

Sosem látott rekordokat állítottak fel a magyar befektetések

Több rekord is született 2017-ben a hazai befektetési alapok piacán: a szektor idén először lépte át a 6000 milliárd forintos kezelt vagyont, a kötvényalapok mellett már az ingatlanalapok és az abszolút hozamú alapok is ezermilliárd forint feletti vagyonnal bírnak. Az idei részvénypiaci rali kedvezett a részvényalapok felfutásának, a kezelt vagyon látványos bővülése mellett ez a kategória hozta idén a legtöbb, 10% körüli hozamot a befektetőknek. Mostani cikkünkben körbejártuk, melyek voltak a legfontosabb történések idén a magyar befektetési alapok piacán, milyen fontosabb vagyoni és népszerűségi változások történtek az elmúlt években, mely alapok voltak a legkeresettebbek és mennyire támasztják ezt alá a hozamok.

Meglepőt léptek a magyar befektetők, a kis kedvenc már nem annyira menő

Meglepőt léptek a magyar befektetők, a kis kedvenc már nem annyira menő

A legfrissebb adatok szerint augusztusban több érdekesség is történt a befektetési alapok piacán: a negatív értékesítési adatok miatt a kezelt piaci összvagyon ismét 6000 milliárd forint alá csökkent, amiért a pénzpiaci alapok és rövid kötvényalapok mellett az ingatlanalapokat is okolni lehet. Nagy meglepetésre ugyanis az ingatlanalapokat a nyár utolsó hónapjában tőkevesztés jellemezte, igaz, ettől még továbbra is ez a kategória a legnépszerűbb a magyar befektetők körében idén.

Egyre olcsóbbak a magyar befektetések, mégis egyre többet keresnek rajtunk

Jelentősen átrendeződött tavaly a befektetési alapok piaca, a friss adatok szerint bár összességében nőtt a befektetési alapok költségterhelése, ez nem a költségek növelésének, sokkal inkább a megváltozott befektetési trendnek köszönhető: egyre többen veszik ugyanis a magasabb hozamokat ígérő, de cserébe magasabb díjakkal is dolgozó alapokat. A pénzpiaci és tőkevédett alapokat nem keresik, az abszolút hozamú és ingatlanalapokat viszont annál inkább. És miközben az alacsony hozamoktól, a költségcsökkentésektől és a MIFID 2-től hangos a piac, kiderült: még a válság előtt sem volt olyan nyereséges a szektor, mint tavaly.

Nem akarnak újabb 2008-at, szigorú szabályokat hoznak a pénzpiacokra

Decemberben lép életbe az amerikai pénzpiaci alapokat erősen megkötő szabály, az egymilliárd dollár feletti vagyont kezelő alapoknak négy likviditási kategóriát kell elkülöníteniük a portfólión belül, a cél, hogy ne ismétlődjön meg a 2008-ban tapasztalt tőkekivonási hullám. Az iparági szereplők aggódnak, szerintük túl szigorúak a szabályok és több időre is lenne szükség, hogy az előírásoknak meg tudjanak felelni - írja a Financial Times.

Ha ez igaz, azzal kivégzik a bankbetétek magyar riválisait

Nagy horderejű és jelentős szigorításokat magába foglaló rendeleten dolgoznak az Európai Unióban, amely, ha életbe lép, gyakorlatilag kivégzi a már eddig is "veszélyeztetett fajnak" titulálható hazai pénzpiaci alapokat, amelyekben közel 900 milliárd forintnyi vagyon kezelnek jelenleg. Összeszedtük a fontosabb változásokat.

166 milliárd dollárra hízott a világ legnagyobb pénzpiaci alapja

A világ legnagyobb pénzpiaci alapja 165,6 milliárd dollárt kezel, az Alibaba itt parkoltatja az online tranzakcióihoz használt ügyfélpénzt. Nem rég előzték meg a korábbi csúcstartót, a JP Morgan amerikai kormánynak fenntartott pénzpiaci alapját.

Óriási fordulat a befektetési alapoknál

Miközben a jó kereslet hatására márciusban 45 milliárd forinttal nőtt a hazai alapokban kezelt vagyon, egy nagy, de meglepőnek már kevésbé mondható fordulat következett be múlt hónapban: az abszolút hozamú alapok átvették a pénzpiaci alapok helyét és ezzel a második legnagyobb vagyont kezelő kategóriává váltak. A pénzpiaci alapokat az ingatlanalapok is "veszélyeztetik", áprilisban valószínű, hogy újabb fordulatot látunk, miközben az abszolút hozamú alapok versenybe szálltak a még a kötvényalapok kezében lévő első helyért is.

Eszméletlen mennyiségű befalap van Magyarországon - Hogy válasszak közülük?

Több mint 600 magyar befektetési alap létezik, és ezek mind befektetési politikában, mind az általuk favorizált értékpapírok típusában, mind pedig kockázatvállalásban jelentősen eltérnek egymástól. Szerencsére a fentiek alapján nagyjából kategorizálhatóak, összeszedtük, hogy melyik alap befektetési jegyeit milyen célra érdemes megvenni, illetve mire kell odafigyelnünk, ha egy adott alapkategóriába be akarunk fektetni.

Tizenöt milliárdot vesztettek a népszerű magyar befektetések

A januári emelkedés után februárban ismét csökkent a hazai befektetési alapokban kezelt összvagyon, múlt hónapban összesen nettó 14 milliárd forintot vontak ki a befektetők, a legtöbbet a pénzpiaci alapokból. A legtöbb pénzt az év második hónapjában is az abszolút hozamú és az ingatlanalapok zsebelték be.

Mibe fektessek 1 milliót, ha nem akarom elbukni?

Mibe fektessek 1 milliót, ha nem akarom elbukni?

Ha biztonságban akarjuk tudni azt a pármillió forintot, amelyet nagy nehezen összekuporgattunk, az alacsony hozamkörnyezet-infláció kombináció arra kényszerít minket, hogy válasszunk: vagy végignézzük, ahogy a tökéletesen biztonságos befektetésünk minimális hozamát megeszi a pénzromlás, vagy kockáztatunk és nem kapunk attól szívbajt, hogy egyik napról a másikra kevesebb pénzünk lesz, mint amennyit betettünk. Megmutatjuk, milyen biztonságos(abb) befektetési lehetőségeket érhetünk el most a piacon.

Bankbetétbe tetted a pénzed? - Jobban jártál, ha erre fogadtál

A sokszor a bankbetétek riválisainak tartott pénzpiaci alapok egy kivétellel tavaly az 1%-os hozamot sem tudták elérni, ami alapján kijelenthető: az egy év alatt elérhető átlaghozam alapján jobban jártak azok, akik év elején a bankbetéteket választották a pénzpiaci alapok helyett. A főként likviditási céllal tartott alapok között azért voltak olyanok, amelyek 0,8-1,3% közötti teljesítményt értek el, de az alapok többségének éves hozama inkább közelített a nullához.

Most bebizonyítjuk, hogy a múltbeli hozamok alapján döntenek a befektetők!

Ha valaha is a kezedbe került egy, a befektetőknek szóló könyv vagy cikk, biztos találkoztál már azzal - az egyébként teljesen jogos - figyelmeztetéssel, hogy ne (csak) a múltbéli hozamok alapján dönts, ha befektetésekről van szó, mert ez sokszor félrevezető lehet. A Portfolio friss számításai szerint azonban a befektetőket nagyon is befolyásolja, hogyan teljesítettek a múltban a kiszemelt eszközök, egyes hazai befektetési alapok keresletében például egyértelműen kivehető a múltbeli hozamok pozitív vagy negatív hatása. És ez nem is mindig baj. Kifejtjük, miért.

Szép csendben előretörnek a hazai ingatlanbefektetések

A gyengébb augusztusi adatok után szeptemberben szerény, de már pozitív vagyonnövekedést könyvelhettek el a hazai befektetési alapok. A legtöbb pénz múlt hónapban az ingatlan- és kötvényalapokba áramlott, a legrosszabb hónapként pedig a pénzpiaci alapok élték meg a szeptembert. A legjobb havi hozamot a zártkörű alapok hozták, az ingatlanalapok teljes vagyonon belüli részaránya pedig már meghaladta a 12%-ot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.